Platánszív

A hatalmas lombkorona szabálytalan árnyékot vetett a fa törzse mellett lévő kitaposott földre, mintha valamilyen titokzatos ország térképét rajzolná ki. A fiúcska felmászott a vastag törzsön, amíg a zöldellő levelek teljesen el nem takarták. Mindig a fa koronája jelentette számára a biztonságot, amikor el akart menekülni a gyermekotthon zajától. A vén ágak között, a kert csendjében tudta igazán kisírni magát. A platán mindig meghallgatta, és a panaszaira nem szidással vagy dorgálással válaszolt, csak halk susogással. Legtöbbször még a fa gondolatait is hallani vélte, és érezte azt az oltalmazó, gondoskodó szeretetet, amit az édesanyjától soha sem kaphatott meg, hiszen soha nem ismerte.

A nevelők egy idő után már egyenesen a fa rejtekadó lombjai között keresték, amikor nyomtalanul eltűnt az árvaházból. Ezúttal nem azért kereste fel a rejtekhelyét, mert megbántották vagy verekedett, hanem búcsúzkodni jött. Megpróbálta gondolatban összegyűjteni mindazt, amit az öreg növény iránt érzett. Elmondta neki, hogy azok, akik örökbe fogadták, soha nem lépnek majd a helyére, hiszen az édesanyai szeretetet sem pótolhatja semmi. A vaskos ágak lágyan bólogattak a tavaszi szélben, így válaszoltak a kisfiú szívből jövő gondolataira. A gyermek félt, hogy talán soha nem láthatja viszont hűséges barátját, ezért meg akarta pecsételni a kapcsolatukat. Amikor lemászott a fa tövébe, előkotorta zsebéből ócska, fanyelű bicskáját, és elkezdte faragni vele a kérget. Az első betű egy kicsit otrombára sikeredett, de amikor a munkával végzett, elégedetten olvasta a rótt betűket, amelyek megörökítették a nevét: Tibor. Az elégedettség nem tartott sokáig, mert a fa többet nem szólt hozzá, csak némán csorgatta a faragás környékén életnedvét, amelyek az édesanya arcán legördülő könnycseppekre emlékeztettek. A gyermek egy pillanatra megállt, és arra várt, hogy a fa mégiscsak odasúg neki valamit búcsúzóul, de az ódon kert csupán a madarak civakodását visszhangozta. A fiúcska összeráncolta a szemöldökét, majd legyintett egyet, és továbbállt. Arra gondolt, hogy talán csak a képzelete játszott vele mindvégig, amikor hallani vélte a platán hangját.

Sok esztendő múlva a férfivá érett gyermek egy műtőasztalon feküdt, és orvosa az életéért küzdött, amikor megpróbálta újraindítani a szívét. Amikor az emberi eszközök kudarcot vallottak, az orvos kezébe vette a húsos szervet, és masszírozni kezdte. Néma fohászkodással dörzsölgette a beteg szívet, ami egy örökkévalóságnak tűnő idő után halkan megrezzent a gyógyító kezekben.

Ahogyan a folyók visszatérnek néha a régi medrükbe, úgy az ember életútja is visszakanyarodik a gyermekkori helyszínekhez. Tibort váratlanul megrohanták a régi érzések, amikor az öreg fára nézett, aki semmit sem változott a hosszú évek alatt. Amikor körbejárta a törzset, a sok faragás és rovás között megpillantotta a saját megkopott nevét. Eszébe jutott a búcsúzás, és arra gondolt, hogy a fa vajon miért némult el akkor hirtelen. Azért, mert megsebeztél, és fájdalmat okoztál. Pedig hányszor mondogattad nekem, hogy úgy szeretsz, mint az édesanyádat? A férfi ijedten a háta mögé pillantott, de a park teljesen néptelennek tűnt. Amióta megjárta a halál mezsgyéjét, sok különös dolog történt vele, de ez tűnt számára a legfurcsábbnak. Nemcsak a lombok halk suttogása csendült fel a fülében, hanem tisztán hallotta az öreg fát, mintha valakivel beszélgetne. „Bocsáss meg, nem akartalak megbántani. Rögtön lefaragom a nevemet, hogy eltüntessem” – szólt a férfi, és kotorászni kezdett a zsebében a régi bicskája után, amit megőrzött mindvégig. A fa szemrehányás nélkül válaszolt: Ne tedd! Csak még jobban megsebeznél vele. Ezek mindörökre ott maradnak, akár a sebek, amelyeket az anyai szív hordoz. A férfi szemében könnycseppek jelentek meg, de az öreg platán így vigasztalta: ne sírj, az édesanyai szívhez is csak úgy lehet hozzáférni, ha sebet ütnek rajta.

Reklámok

Hover Zsolt Hetedhét Ösvényén

Az Agnus rádió interjúja hallgató az alábbi linken:

Kattints Ide, a meghallgatáshoz

Április 16-án mutatták be Kolozsváron Hover Zsolt kalotaszegi lelkipásztor, újságíró, író első kötetét, amelynek címe: Hetedhét Ösvényen. A 14 éven felülieknek ajánlott meseregény amolyan erdélyi magyar Gyűrűk ura, és mégis teljesen más, szereplői sárkányok, táltosok, garabonciás diák, minden oldalon magyar népmesei motívumok, vidékünk legendái elevenednek meg, egy kis fikcióval fűszerezett kalandokban. A szerzővel Adorjáni László beszélget.